Dávid Ibolya kétségkívül divatba jött, amit mi sem jelez jobban, minthogy egy népszerű, korszakalkotó magyar zenekar, a Tudósok az ő titkos életéről készített hanglemezt. Legalábbis a látszat ez volna, ha már rögtön a borítón nem egy rothadó, túlvilági szörny üdvözölné groteszk, ordításra tátott szájával a kíváncsi zenebarátot.

Nem mondhatom, hogy tetszik a borító fotója (amely egyébként egy szlovén szobrász alkotásáról készült), mert ilyen ronda, taszító valamit nem csak lemezborítón, de sehol másutt nem láttam még. A lemez tehát nyilvánvalóan nem pártpénzekből finanszírozott dicsőítő énekeket zengedez az elnök asszonyról, igaz a lemezbemutató koncert az MDF indulójával kezdődött. Mármint az az induló természetesen csak fiktív volt, drMáriás fejéből pattant ki, de arra jó volt, hogy az alaphangot megüsse és elhelyezze a politikai elitet annak a nagy kupac szarnak a közepén, amelyről valójában a dalok szólnak. A szókimondó szövegekre „szülői figyelmeztetés” hívja fel a figyelmet, bár biztos vagyok benne, a gyerekek élveznék legjobban, amilyen csúnyán drMáriás beszél. Illetve énekel, vagy beszél és énekel, hiszen védjeggyé vált előadói stílusa valahol a kettő között van, aminek leírásához talán akkor járunk legközelebb, ha zsigeri ordításnak nevezzük. Már csak azért is, mert a balladisztikus hangvételű Ne barátkozz című számból kiderül, hogy drMáriás egyáltalán nem tud énekelni. Ez viszont senkit nem érdekel, mert aki a Tudósok koncertjére megy, semmi mást nem vár, mint azt a hatalmas erőrobbanást, amit az együttes legutóbbi, szánt szándékkal érleletlenül odakent albumaiból is érezni. A flegmatikus alkat korunk figurája: a Dávid Ibolya titkos életéből sugárzó mélységes irónia, a semmire sem tekintettel lévő szókimondás és a megfelelés legcsekélyebb jelét sem mutató gesztusok ezt a mai embertípust állítják a középpontba, hangsúlyosan kiemelve legjellegzetesebb példányát, a politikust. drMáriás immár sörpocakját szerencsésen visszanyert alakjában számos művészeti ág ölt testet. E fókuszba állított díszes kompániáról sajátos stílusában színes krétarajzokat is készített, amelyek közül kedvencem a Répássy Róbert a Zagyván szörföl és a Draskovics Tibort ábrázoló Drazsé keserű című alkotások; ilyenformán egyfajta összművészeti hálót von a politika köré és kívülről kacag azon, mi zajlik odabenn. Megoldást persze a Tudósok sem kínál semmire, a most asztalra lerakott látlelet inkább a tisztánlátást segíti, a gondolkodást pedig serkenti. Rég nem foglalkozunk azzal, hogy az aktuális gondokra már a művészek sem reagálnak; nincsenek kérdések, nincsenek vélemények, így megoldások sincsenek, csak a szomorú sínylődés van, ebből pedig az oly annyira megkedvelt uniformizálódás jut a többségnek osztályrészül. A Tudósok fatalizmusa az egyetlen, amely hiper gyorsasággal, ösztönszerű természetességgel reagál a bennünket körülvevő világ dolgaira. A zenei körítés olyan, amilyen: nem rossz, őrjítően dinamikus, Endrei Dávid fantasztikus dolgokat művel basszusgitárján, az altszaxofon sivítása pedig ördögi; de drMáriás évek óta tartó, folyamatos életjelentései mögött csak aláfestő szerepet játszik. Dávid Ibolya titkos élete csupán metaforája ennek a nagyon keserű, ellentmondásoktól túlhevülő ország hétköznapjainak. Ismét egy lemez, amely 100 év múlva pontos képet adhat a máról.  (Tudósok: Dávid Ibolya titkos élete, lemezbemutató koncert

[Szerzői kiadás/Playground Records] –  A38, április 6.)