Home Ludditák Ludditák: Tizenegyes



Ludditák: Tizenegyes
  2007 Playground Records / Szerzői kiadás

Két lemez, két félidő, tizenegy-tizenegy játékossal (dallal), egyik oldalon a jugoszlávok, a másikon Paraguay, bedobással kezdődik az első félidő, kirúgással végződik a második (instrumentális intro és outro), az első végén egy balszerencsés öngól, a második utolsó perceiben az éppen jókor megítélt tizenegyes, a stílusosan kétféle színösszeállításban pompázó borítóról klasszikus focicsíkok köszönnek vissza, sőt még az egyes lemezek negyven perc körüli hossza is nagyjából megfelel egy-egy félidő hasznos játékidejének. Ennél a játszadozásnál azonban sokkal fontosabb, hogy a két korong valóban eltér egymástól (és mindkettőn hemzsegnek a külső résztvevők), továbbá az is, hogy harmadik nekifutásra a lányok teljesen világossá tették: bár nyílt és bújtatott iróniában, valamint fergeteges humorban is méltó párjai a Bëlga-fiúknak, szövegeik költői értékű kordokumentumai a XXI. századi Magyarországnak.

 
Copyright © 2012 Playground Records. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete